Tejszínes citromos túrótorta
Mennyiség Előkészítés
12szelet 60perc
Mennyiség Előkészítés
12szelet 60perc
Hozzávalók
Elkészítés
  1. A babapiskótát morzsoljuk össze, majd adjuk hozzá a felolvasztott vajat, és keverjük alaposan össze. Ezután kanalanként adjuk hozzá a tejet, hogy könnyen összeálljon a tészta.
  2. Egy 26 cm-es tortaformát béleljünk ki sütőpapírral, majd öntsük és lapogassuk tenyérrel egyenletesen el a tésztát.
  3. Ezután tegyük be legalább fél órára a hűtőbe, hogy teljesen megdermedjen a piskótás alap.
  4. Vegyük ki a hűtőből, óvatosan húzzuk le a sütőpapírt, majd a papírral együtt helyezzük vissza a tortaformába.
  5. A pudingot 2 dl vízzel keverjük simára, majd kevergetve főzzük sűrűre. Ezután vegyük le a tűzről, majd hűtsük ki egészen.
  6. A túrót a cukorral, a citromlével és a citromhéjjal keverjük simára, majd keverjük hozzá a kihűlt pudingot is. Ízlés szerint mazsolát is keverhetünk bele.
  7. 1 dl vizet forraljunk fel, majd vegyük le a tűzről, és állandó keverés mellett adjuk hozzá a porzselatint. Ezután addig keverjük, amíg a zselatin teljesen feloldódik, majd hűtsük ki, éppen csak langyos legyen. Ezután öntsük hozzá a túrós-pudingos masszához, és szintén keverjük alaposan össze.
  8. A habtejszínt a habfixálóval verjük kemény habbá, majd apránként, óvatosan keverjük hozzá a túrós keverékhez.
  9. Ezután a babapiskótás alapra kanalazzuk rá a túrós-habos tölteléket, majd egyenletesen simítsuk el a tetejét.
  10. 2-3 órára tegyük be a hűtőbe, hogy a krém teljesen megdermedjen, és az ízek jól összeérjenek.
  11. Amikor a tejszínes citromos túrótorta már teljesen megdermedt, vegyük ki a hűtőből, majd helyezzük rá a vékonyra felszeletelt citromkarikákat.
  12. Ezután öntsük le tortazselével, majd szintén tegyük be a hűtőbe, hogy a tortazselé kellően megdermedjen.
Megjegyzés

Gizi további receptjeit a linkre kattintva olvashatod a saját blogján.

A tortaalap készülhet babapiskótából, mint ebben a receptben, de keksszel is finom lesz.

Tipp: diétás citromos túrótorta recept a linkre kattintva!